Te egy senki vagy?

Ezt a bejegyzest csak néhány embernek javaslom, akikben már felazult az önérzet, az énérzet köteléke.

Milyen érzés fog el, ha az mondják rád: “Te egy senki vagy?”

Álj meg itt most az olvasásban pár percig!

Megsemmisülünk, mint egy lágerban depózó fogoly. Összeomlik minden, amit addig mint személyiség felépítettünk!? Akinek hittük magunkat? Valószínű, hogy kevesen viselik el, bár az intenzitásától és a hang komolyságától, tónusától is függ, meg hogy ki mondja nekünk. Persze, vannak hangulatok, állapotok, amikor ez lepereg rólunk. De mi van akkor ha nem? Akár kívülről jön a hang, akár egy belső hang, mindenképpen fájdalmas és előkerül a rahaszkodás kérdése és a megsemmisülés is.

Mit szeretnénk? Mit védünk ilyenkor? Milyen képet próbálunk fenntartani? Milyen “gyűjtögetett” dolgokat óvunk?

Vannak akikben ez a megsemmisülés nem új dolog, és az egó védelmi rendszere eléggél jártas. Védekezésből nem halljuk meg, minősítés mögé bújtatva lepereg, és ez is egy út, s állandónak gondolt személyünket erős várakkal védjük. Azt valva, hogy vagyunk már valakik, az önérzet pedig erős.

Ha meditálunk létezik egy 3. út is, a “szabadsag útja”. Amikor ugyanis nem lepereg rólunk, hanem nincs gúna, kötődés és ragaszkodás, hanem függetlenek vagyunk minden adott formától. Nem akarunk valamilyenek lenni. Mindez csak a fejben, a társadalmi kötöttségben és az elmében, az énérzetben létezik. Egy újszülötnek nincsennek társadalmi hiearchiák, kötött formák, aki vagy csak fokozatosan alakul ki attól függően milyen álláspontjaink és vélemény rendszereink alakulnak ki bennünk. Ennek megfelelően tartjuk magunkat valakinek. De valójában kik is vagyunk?

Ezek nélkül egészen szabadok lehetünk, mégha nem is tudjuk kik is vagyunk!?

Most persze sokan fel-fel szisszenhetnek, hogy micsoda világban élnénk , ha nem lennének ezek a formák, kötöttségek… Igen, bizonyos szempontból segíthetik a túlélést, mint látjuk, ám ennél többre nem való, ez is látható.

Persze mai világunk és annak kereskedelme folyamatosan ezen dolgozik, hogy minnél pontosabban tartsd, érezd magad valamilyennek, s ezt a kialakított immár belső igényt minnél jobban szolgáld és elégítsd ki a kínálatok számtalan sorával. Igen, így vslóbxn jó nagyra nőhet a veszteség érzete egy ilyen helyzetben vagy a végső pillanatban.

Gyakran találkozok azzal a paradoxonnal, hogy itt nyugaton azt hisszük, hogy a ” minden úgy jó ahogy van” az megegyezik a tétlenséggel, azaz a leszarom tabletta beszedésével. Ez korunk egyik nagy tévedése.

Az elégedettség vagy pontosabban az eredmények elfogadása nem azt jelenti, hogy mindent leszarunk, hanem csupán elfogadjuk.

A világ nagy dolgait olyanok találták fel, akik más csatornán inspirálódtak, mint ahogyan a művészek is. Ez pedig az alkotás szelleme, a szellem vágya. Valami, ami szeretett volna átsugározni rajta. Az az izgalom, ami az alkotást hajtja, az nem a bosszadalom, ami ebből akrna bármit is megváltoztatni. A ” művész ” alkot, de nem megváltoztatni akar, hanem alkot!

Nem az elvárás, hanem az alkotás vágya hajtja. Szóval aki elégedett, az nem tétlen, sőt, nagyot alkothat, mint a legtöbb feltaláló is.

Ha tetteinket nem ragadjuk meg és sajátítjuk ki, akkor hálásak lehetünk, hogy átvilágított rajtunk, és ehhez nem kell valakinek lennünk.

Az én teszem érzése megköthet bárkit. S ha azt értékesnek gondoljuk és ítéljük meg, akkor gyorsan magunkénak szeretnénk tudni, s hozzátapadunk. Így összetapad az én/ én teszem érzése és az értékítéletünk.

Mivel a dolgok csak állásfoglalások/ értékítéletek gyűjteménye, s ezáltal megélésekké és hangulatokká duzzadó közérzet, így bezárul a kör, hogy valakinek mindig érezzük magunkat. Érzés szintjén hisszük magunkat valakinek. De a tudat nem valamilyen, hanem csupán ezek tárháza, s hogy ezt mivel töltjük meg, az csakis csupán rajtunk múlik. Az, hogy ehhez a tartalomhoz mennyire ragaszkodunk az is rajtunk múlik. S ha nincs tartalom, megértjetjük, hogy valóban senkik vagyunk, csaupán tudomásunk van mindenről, de a tartalom ami az érzet, gondolat, érzelem és a legmélyebb a hamgulat is csupán csak tartalmi és mozgó dolog.

Mit is próbálunk ezáltal megragadni akkor?