Mindenki más világban él. Te hol, hol vagy Te?

Mi a valóság? Ebben a napközbeni állapotban és különböző állapotokban, ebben a minden napi jövés -menésben csupán egy elképzelés, vagyis csak valamilyen érzékelés eme szubjektív állapotokon keresztül véljük látni a valóságot.

Rabjai vagyunk (lehetünk) saját magunk alkotta világunknak.

Vannak állapotok amiket becsben tartunk és kicsi énem azonosul ezzel, ezt a vélt igazságot és világot kezdi látni, és egyféle saját valóságként védelmezem ezt. Egyféle viszonyulás kezd kialakulni, és önmagam alkotta állapotokkal elkezdődik a folyamat, az okok magyarázzák a megjelenő dolgokat és észlelteket és minden jelenséget. Az én teszem érzése felerősödik, hozzám tapad és koncepcióvá növi ki magát, szinte objektív ténnyé válik, lehetetlenné válok az én teszem érzése nélküliségre.

De hogyan láthatjuk osztatlanul, nem csak szubjektíven a világot?

Hogyan lehetséges az, hogy nem u.azt a világot látjuk, nem u.azt a valóságot látjuk? Mindenki más világban él! Mindenki saját gondolatait figyelgeti, az észleléseink által érzékelhetjük azt.

Ezt egyszerű megnézni. Hiszen ha csak azt vesszük figyelembe, hogy u.azzal a dologgal kapcsolatban minden ember más és mást lát, hall, érez és tapasztal, akkor könnyű belátni, hogy nem u.azt a világot érzékeljük. Ez pénztől, rangtól, társadalmi helyzettől és státusztól függetlenül, lehetsz éppen gazdag vagy utcai koldus, teljesen mindegy. Ettől a világtól nem tudsz, nem tudunk szabadulni, szinte ennek a látott, ezen érzékelt világnak a rabjai vagyunk. Igen, rabjai vagyunk saját magunk alkotott világunknak, annak az elképzelésnek a rabjai vagyunk amit érzékelni, látni, tudni vélünk. ( Bár igaz, hogy ezen belül hatással vagyunk magunkra, hogy ezen elképzelést hogyan formáljuk, azzal amivel azonosítjuk magunkat és amit látni vélünk azt is milyennek érzékeljül. ) Szerencsés esetben ez ideig-óráig kielégíti igényeinket, de mindig jön egy újabb fordulat, a keletkezés és elmúlással való találkozás folyamat akár többször is életünkben. Az igazi szabadság, ezen képzetektől való kötelékmentesség számomra. Ezek a képzetek vannak és mindig is lesznek, de az ehhez való viszonyulásunk ami nagyon nem mindegy. Milyen viszonyvan vagyunk saját magunk alkotta képzeteinkkel? Hogyan viszonyulunk saját magunk alkotta világhoz? A viszonyulás, a tapasztalatokkal való azonosulás mibenléte, ez nagyon nem midegy hogyan történik. Merthogy, amíg csak ezeket tudjuk, látjuk, és vagyunk képesek érzékelni, és nem ürítettük ki magunkat ( mindegy hogy szív vagy elme területén), addig ezen képzetek tárházából kell dolgoznunk, élnünk és gazdálkodnunk, hiszen mindaddig, amíg ezekkel vagyunk csak képesek látni, addig más nem is lézethet számunkra.

Hiszen, csak azt tudjuk érzékelni, ami megjelenik a tudatunkban, amit mégha megfogalmazás nélkül is, de érzékelünk. Csak arról tudunk: leegyszerűsítve, ami eszünkbe jut vagy érzékelünk, és ebből kiindulva csak azt vagyunk képesek látni, csak ezt, vagyis ami tudatomba kerül csak azt látom, csak azt érzékelem, csak a saját tudatomat látom, ilyformán csak a saját elképzeléseimet, a saját “véleményemet” és hosszasan sorolhatnám ezek szinonímáit, csak ezeket vagyok képes látni, más addig nem létezik egyszerűen.

Így ebből a tudás, tudat halmazból tudunk lenni. Így hát hogy csak azt vagyok képes látni, ami számomra a tudatban már meglévő jelentéssel bír, legyen az bármi. A jelentéssel nem bírók érzékelését hamar jelentéssel ruhárom fel, hogy azt magam számára is megfoghatóvá tegyem. De ezt el lehet engedni.

Minden és mindez csak egy érzet, egy élmény egy gondolat az elmében.

És mi van akkor, ha ezekkel az érzetekkel, élményekkel, látotakkal, gondolatokkal stb. formákkal semmi nem történik, nem érintenek meg engem. Simmelyen formában nem azonosulunk, teljes mértékben bármi jelenik meg az elménkben annak csak a szemlélői ( tudatosultjai) vagyunk. Mert ebből érzékelve, ebből az állapotból kiindulva vagy tovább tűnődve könnyen ráébredhetünk hogy nem a gondolataink vagyunk, hiszen azt meg tudjuk figyelni. Tehát olyan mintha minden olyan, amit meg tudunk figyelni, azok valójában nem mi vagyunk, csak Buddha tanítása szerint is tévesen azonosulunk vele. Azonosulunk az elmében felbukkanó gondolatokkal… Minden csak egy érzet, egy élmény az elmében, amellyekkel ilyen-olyan formában mindig azonosulunk szinte szünet nélkül és állandó jelleggel.

Előbb – utóbb ez a semleges megfigyelő, Tanú csak egy átmeneti segédeszközzé válik, amily segít a tisztán látásban, segít a változásban lévő gondolataink mögé látni, segít annak a felfedezésében, hogy nem a gondolataink vagyunk, nem azok amit látunk vagy meg tudunk figyelni, és bizony a tanú állapotával, a tanú állapotában a gondolatainkat is meg tudjuk figyelni. Ilyenkor bizony legalább csak a megfigyelővel azonosulok, ami tiszta, üres, nyugvó ponton van, nem valamilyen, csak Tanúja a dolgoknak, ez már éppen eléggé jó, elég a boldog élethez, de még mindig nem a valódi Én.

Úgy érzékelem innen könnyű a bármilyen azonosulásból kilépni. Ezt úgy tudnám összehasonlítani, mint amikor az elmében a mantrával dolgozunk, és a sok gondolatból már csak egy marad, már csak egy van, egy dolog van amit el kell/ lehet engedni. Így értem azt, hogy ha már csak egy azonosulásunk van, a Figyelővel, a Tanúval való azonosulás, akkor már egyszerűbb a bármilyen féle azonosulásból kilépni, mivel már csak egy Tiszta, egyszerű és egy darab azonosulást kell elengedni, a Tanút.

Rá kellett ébrednem, hogy a szemlélőnek válása nem a cél, hannem csak egy segédeszköz arra, hogy a sok mindent amit látni vélek (érzetek, élmény, gondolatok és minden amit csak látni vélek), azt eltakarítsam a tudatomból, vagy engedjem természetes módon távozni, nem megfogva, megragadva azzal, hogy magaménak tudom be/ azonosulok vele. A tiszta tudat egy kiindulóálapot ahhoz, hogy a valóságot egy más aspektusból, talán valódibb nézőpomtból meglássuk, meglássam. Hogy ne a kicsi édes énemen keresztül szemléljem mindezt amit látni vélek, mert azt csak a kicsi énem véli és mutatja és láthatja azt, mindazon keresztül, amit “összehordott”, összeszedett vagy összetanult magának!!! Így érthető meg számomra, hogy a mély tradíciók miért mondják azt, hogy a tudás csak elhomályosít, vagy úgy értve, egy idő után majd rájövünk, hogy érdemes mindent kidobni és elfelejteni mert nincs rá szükség, csak feleslegesen van, mert amire szükségünk van az már eleve bennünk lakozik.

Ebből a pontból tovább lépve könnyű felismerni, hogy bár van egy Tanú, aki figyel, és sokkal tisztább mint azok az állapotok, ahol nem ismerjük fel önmagunk ilyen- olyan azonosulásait, de az csak a tiszta terepet hozza létre, a tiszta tudatot, a valós látáshoz a tiszta terepet készíti elő, ha lehet így fogalmaznom. Az ilyen-olyan állapotok az észlelés sokféle képét tudja megmutatni, egy észlelés lehet téves is. Bár ezek az itt leírtak, csak egy megélés leírásai, hitelességet csak akkor nyerhetnek ha számodra is segítően igazzá válnak valamilyen formában, vagy valaki ( akar egy guru) mond valamit számodra, rámutat egy pontra. Csupán egy élmény, egy képzetem szűrőjén keresztül észlelt, vagy érzékelt meggyőrődés csupán. Hogy a szűrő mennyire viszi bele kicsi énem látásait, azt nem tudhatom.

Mi a valóság? A kényszerítés ereje folytonosságot okoz, ok-okozati alapon működik és linéális. Az Élet a Létezés ereje nem lineális. Tehát azon jelentések, amelyeket a következtetésekkel érünk el, sokszor az számít milyen jelentést hordoz számunkra, mivel ruháztuk fel, így kapnak értéket számunkra ezek a tények, akár mint jelen megélésem. A tények nincsennek befolyással a boldogságra, mert az csak hozzáállásunkon múlik. Az tehet szabaddá, amely, amilyen jelentéssel felruházzuk vagy éppen nem ruházzuk fel az érzékelt dolgokat. Hogy milyen dolgokkal ruházzuk fel a “radarral felfogottakat”, arra minden esetben aktuális állapotunk és rejtett működésünk nagy befolyással van, ezen az állapoton keresztül érzékeljük a dolgokat, így érdemes megfigyelni, hogy aktuálisan milyen állapotban vagyunk vagy milyen állapottal azonosulunk. Az életet szinte kizárólag a tapasztalat szintjén működtetjük, de könnyű észrevenni hogy minden tapasztalat szubjektív, így a valósnak vélt dolgokról is csak szubjektiv tapasztalatunk lehet.

Úgy tűnik a szabadság, boldogság és szeretet egy a tapasztalás belső szubjektív világ élménye csupán, így mindegy mi történik odakint. Persze ha ide az összehasonlításon keresztül szemlélünk és érkezünk meg, az esetek nagy többségében egy nézőpontba, helyzetbe kerülünk és tévesen azonosítva magunkat szenvedéshez vezethet, hiányos ( valami még hiányzik vagy átalakításra szorul életünkben) állapotba találhatjuk, gondolhatjuk magunkat. Jelentős befolyással bír, hogy a dolgokat milyen jelentéssel ruházzuk fel vagy mivel vagyunk képesek felruházni vagy fel nem ruházni, az általunk, bennünk hordozott jelentésen sokminden múlik, amely minden emberben más és más. Ezt éljük, ennek a látszatnak a fogjai vagyunk.

A misztikus élményeken túl, – ami egyénenként más és más lehet- egyféle tudatosabb állapotba kerülhetünk. A Létezés, az élet nem egy különálló dolog, hanem Te, Én, Mi magunk vagyok azok, egyféle kettőség vagy külön választás nélkül.

Korábbi egyszerű megfogalmazásaim:

Én Vagyok az Élet! A létezés öröme Én vagyok, Te vagy és benned van!

Itt beillesztenék 1-2 idézetet mások megfogalmazásban:

“Az Én és annak forrása egy és ugyanaz. A teremtett és a Teremtő ugyan az. A bennünk lévő Isten jelenlétére való tudatosság van tudatában a létezésnek. Ami keres az maga a keresett.” – Hawkins

Koncepciók helyett figyelj oda a véletlenekre és az én teszem nélküliség állapotok pillanataira. Én Vagyok az Élet, már most bármilyen korlátok nélkül, nem kell érte semmit sem tennem az vagyok, az vagy! Ebben a térben külömbségek nélküli találkozás lehetséges. Ne alkoss belőle megfogható fogalmat, csak tudd, érezd, érzékeld!

Ez egy hajnali ébredés hirtelen jött dolgai, amit valami különös szeretet félével töltött el önmagam és minden felé. Bármi is történjen, bármiért is legyen, köszönöm neked Létezés.

Ne félj az Élettől! Ha félsz, magadtól, magától a Létezéstől félsz – kicsi énem. Ami a Létezéstől, Élettől való az mindig békességet áraszt, nyugalommal tölt el és nyugalmat hoz létre, ami pedig nem, az félelmet, feszültséget teremt bennünk.

Szeretlek!

Szép Napot!

Namaste!

Köszönöm, hogy eddig elolvastad!