Szabad élet vagy megszabadulás? Melyik?

Szabadság a kicsi énemtől, engedni a képzeteimet eltűnni, azaz elengedni, nem megragadni azokat, átereszteni a megjelenő képzeteimet, amik jönnek – mennek.

Mi a szabadság? Megjelent bennem egy “vágy vagy inkább tűz”, hogy – az egyszerű szeretet mellett – a szabadság is az életem legfontosabb része. De mi is ez most itt számomra? Nem arra gondolok, hogy a kinti világban bármit megtehessek vagy hogy korlátokat érzékelnék, ez itt inkább egy belső valami, ami számomra a kint és a bent-et is jelenti, vagyis ugyanazt, de mégis belső munkaként írom le engedelmeddel.

Mintha meguntam volna az elmémet, a kicsi énemet, akárhogyan is értelmezem eme belső beszélgetést, mindig csak a kialakított gondolati kereteken belül tud ez mozogni, csak önmagán, az elmémen belül bárhogyan is formálódjon és jelenjen meg, így ez is csak eme önmagát vizsgáló tudatosság szemlélése annak, ami megjelenik elmémben. Engedni, átadni magam az én teszem nélküliségnek.

(Kitérő, komment: Sokszor nem vagyok jól követhető, vagy talán nem annyira olvasmányos és könnyed olvasni amit írok. Erről letettem, csak így megy. Amit javaslok, hogy 1-1 számodra mélyebb gondolatnál állj meg az olvasással és ne menj tovább, hagyd, hogy amit megérintettél magadban, az dolgozzon. Nem fontos az ittenieket megérteni, meg számodra úgyis teljesen mást jelenthet és ez a fontos! Az ami ezáltal esetleg megjelenik benned akár dolgoznivalóként vagy jó vagy roszként jöjjön is fel, az már a tiéd, benned van.)

Biztos sokféle értelmezése létezik ennek is, hogy mi is a szabadság. Itt most valami olyasmiről szeretnék naplómban írni, hogy szabadságot kapni saját elképzeléseimtől, vagyis bármilyen viszonyrendszertől függetlenedni! Függetlenedni az én, én teszem érzésétől, ettől a néha finom, édes, néha keserű íztől. Saját hitrendszeremtől, koncepcióimtól, gondolataimtól, elvárásaimtól, álláspontjaimtól, nézőpontjaimtól, valakiségemtől, véleményeimtől és mindentől szabaddá válni, amit valaha eddig leírtam online vagy offline naplóimban úgy, hogy az nem kerül kizárásra. Szabaddá válni nem az, hogy megszabadulni, hanem most nekem engedni a szabad áramlását, könnyed áteresztése az én teszem érzése nélkül. Tehát legyenek azok koncepcióim, nyomó gombjaim, ilyen-olyan érzékelések, identitásom, elvárásaim, ilyen-olyan személyiség formák, ilyen-olyan értelmezése a dolgoknak, valamivé válni akarás íze, a folyamatok és következtetéseik, az ok-okozatok és azok teljes hitrendszere vagy legyen az karma, szeretet játszmái, szeretem – nem szeretem ilyen-olyan viszonyulásai, véleményeim fogsága, akarás íze és annak bármilyen formái, ilyen-olyan szemüvegek amik segítenek vagy nem, így-úgy látni vagy meglátni dolgokat, összehasonlítás kényszere, ellenállás a ragaszkodásokon keresztül így megőrizve magamat valamilyennek, változás mindenféle viszonyrendszere az idő szemüvegén keresztül tekintve. Valamiféle mélységes szabad kiteljesedés “akarása” az én teszem érzése nélkül!

“Vágyódom”, hajt valami tűz az akarás íze nélkül mélyebben és többször megélni azt, amikor nincs úgy mint most az elmém, vagyis nem korlátozni magamat saját hitrendszerem által, nem szűkíteni le saját kiterjedésemet azáltal, hogy véleményeimet, koncepcióimat, állásfoglalásaimat – ezen keresztül látom ezekhez hűen ragaszkodva, – lássam, magamat és ebből számomra megmutatkozó ily módon szűkített világot lássak, érzékeljek csak.

Szabad lenni önmagam eme érzésétől, attól akinek hiszem magam ezt könnyedén befogadva/ áteresztve. Ennek a játékának is megvan a maga íze vagy szépsége ilyen-olyannak lenni ezek megélése, de látom ennek “azonosulása nélküli” megtapasztalását. Nem azért, mert bármi bajom is lenne ezzel, hanem csak pusztán mert egy korlát, egy szűkebb metszetét tudom így érzékelni, csak ezen nézőponton keresztül látni, szemlélni a világot. A kicsi énemen keresztül. A látott dologban nem csak a fejemben lévő koncepciókat… látni, hanem ahogyan a nagy tradíciók is mondják, a látott dologban a látotatt látni, s nem azt ami a fejemben van valahonnan hozva. A valóság egy tágabb aspektusát, amely a végtelen lehetőségek eme tágas világban megmutatja magát nekem a formán és az anyagon, szellemem és neveken keresztül.

Megfigyelve magamat például ha belekezdek valamibe, valamiért annak a késztetésével kerülök bele, mintha arra/annak egy életen át tartónak kellene lennie, mintha arra az örökké így lesz érzetével kellene berendezkedni, legyen az bármi. Mintha nem engedném meg magamnak, hogy ez csak egy próba, a pillanathoz tartozó valami, hogy most ezt szeretem csinálni a mostnak szól, nem kell valamilyen legyen, hogy ennek sem kell örökké tartania. (És nem is fog.) Engedni a dolgokat megszűnni és keletkezni, szabadon változni bármivé a holnap és a tegnap misztikája nélkül. Pl. egy vállalkozás, hobbi, barátság vagy bármilyen kapcsolat, párkapcsolat legyen az egészen közeli vagy távolibb. Vagy itt van ez, hogy meditációkat tartok és vezetek, amivel nagyon szeretek foglalkozni, a meditációkban a társaimmal együtt én is elmélyedek, hálát és kegyelmet érzek. Mintha akkor valaki más ülne ott, nem is én. Ilyenkor a számomra a kegyelem legmélyebb állapota van, amit csak úgy hívok, az én teszem érzése nélküli állapot. Ez egy engem mélységesen átható, mindenemet átjáró kifejezés, amely mélységét Ramana Maharisinek köszönhetek. Köszönöm!

Visszatérve a szabadság korlátjára.

Talán most mélyült el mélységesen ebben Buddha egyik tanítása a változásról. Anícsa, változás, változás keletkezés-elmúlás hangzik el a vipassana meditációkon Goenka szájából. Bár itt (ezeken a meditációkon) sokszor megjelenik, ha ezt engedem, akkor a változás maga az élet, ha akarom ha nem benne mindennemű elmúlással és keletkezéssel. Mintha minden a változás megtapasztalása és lehetősége miatt jött volna létre.

A változással sokféle kapcsolatom van. Egy igen régi gondolat, ami ide tartozik, ami eddig egy teljesen más tőről fakadt, azt pedig a lehetőségek oldaláról megragadva ezt, hogy minden nap egy új lehetőség. “Egy állandó dolog van, a változás, és jó hír hogy ez folyamatos.” A másik mostani új aspektusa a dolgok nem megragadása, azaz nem törekedés a folyamatosságra, az állandóságra. Elengedni azon törekvésemet, hogy nem próbálom megragadni, állandóvá tenni a megjelenő és ezáltal máris változókat. A dolgok állandóvá tételére való kényszerem, a dolgok megragadása és ennek egy ilyen formán fenntartása, az állandóságra törekvéssel egyféle fogsága a szabad változás áramlásának. Annak a képzete nélkül, hogy a jövő foglalkoztatna és esetleg valamiféle időséget belevinni, mintha örökké így lenne. A nem-ragaszkodással engedni bármilyen tevékenységet. A most ezt engedni a csinálom íze nélkül és csak addig, ameddig ezzel dolgom van.

A minden úgy jó ahogyan van találkozása az én teszem íze nélküliség a cselekedetekben!

Megérezni, megengedni hogy nem kell semmire egy teljes életre berendezkedni. Ilyen értelemben születünk és meghalunk, így ez minden pillanatban fontos tény. Így vált legfontosabbá a Ki vagyok Én?, az önkutatás minden pillanatban. Szóval olyan mintha ebben a rohanó világban ezt kompenzálva egyre erősebb lenne ennek az érzetnek – állandóvá tétel kényszere- , illúziónak a fenntartási kényszere. Egy teljes sztori kerekedik ki mindenből. A változás lehetősége, szabad áramlása egyenlő maga a szabadsággal, ha annak egy pillanatát sem, annak tört részét sem próbáljuk megragadni, állandóvá tenni. Ez számomra a valódi szabadság, a megragadás kényszerének fogságából kiszabadulva.A szabadság a valamivé válni akarás és a folyama, lineális (fejlődés) dolgoktól való elengedés, függetlenség. Vanság, a jelen pillanat a jövő képzete nélkül, amikor nem teremtjük meg a jelenben a kezdetet és a véget, ezeknek valamilyen formájának képzetét. Saját valóságomnak tűnő terhe a valamivé válni akará íze. Erről és ennek foszladozásáról egy más aspektusban írtam korábbi naplómban, blogomban. Egy mélységes és fájdalmas megértésben önmagamról, hogy bennem él, vagy élt ki tudja a valamivé válni akarás íze.

A vágyaim és ilyen értelemben ennek újra megélésének kényszerével egyféle fogsága a teljesen más szabad megjelenésnek a lehetőségétől legyen az felismerés, egy kellemes hely vagy állapot, egy kapcsolat vagy bármi, ami visz valamerre.

Szabadság, azaz a dolgok megragadása nélküli lét legyen az bármilyen. Szabad változás és annak szeretettel teli megengedése. Szeretetből működni, tenni, közelíteni, hozzányúlni, rátekinteni mindenhez. Egyik elvonulásom egy kicsit költőien fogalmazva : “szabadság, szeretet, e kettő kell nekem!” Ugye, hogy nem találtam fel semmit!?

Megengedni magamnak, hogy ne azonosuljon elmém saját zajával.

Az ellenállás nélküli lét a teljes szabadság egyik aspektusa számomra a dolgok megragadásának kényszere nélkül. Tehát a dolgokra nem mint egy fejlődési folyamatra tekinteni, nem valahonnan valahová tartani, mintha a jelenben még nem lennék teljes, még valami hiányt pótolva teljesebbé kellene bármiért is válni. Vagyis másképpen fogalmazva a jelent egyféle hiány oldaláról megélve, az elmém még akar valamit ami nincs itt a jelenben. Szabadság, azaz hiánynélküliségben létezés.

Szabadság, elengedni a holnapot, a tegnapot és a most akarását. Beengedően elengedni, elfogadni, pontosabban átereszteni az általam alkotott szerepeket, amelyek folyamatosan változnak azonosulástól függetlenül is a gyásztól az esztatikus élményekig, a gyönyörökig és a szeretetig terjedve, kis énem folyamatosan változik miközben megtapasztaljuk az ezernyi hangulatváltozást. Szabadság nekem az általam alkotott dolgok ízének világából, az én teszem érzés ízétől.

Zárásul A csodák tanításából jut ide eszembe néhány gondolat. A hiszékenység saját gondolatunkkal, elképzeléseinkkel szemben: “… azt hiszed, hogy megalkottál egy önnálló akarattal bíró egységet… Nevet adtál mindennek, az általad kívánt formára alakítva az érzékelést.” “Mert amit megnevezel, értelmet is adsz annak (megjegyzésem: ezáltal megteremtve a kezdetet és a véget, a létrejövést) és aztán értelmesnek látod az adott dolgot – úgy hiszed e dolgok valós okozatok okaivá válnak.” “Jelképek határozzák meg az életedet. Nevet adtál minden látott dolognak. Így minden egymástól elkülönülő, saját névvel bíró dologgá vált. Ezáltal pedig eltávolítottad e dolgokat az egységből. ”

A dolgok megnevezése beszűkít, a szabadságtól való elválasztást eredményezheti. Azáltal, hogy nevet adok dolgoknak megteremtem a kezdetét és a végét annak, leszűkítem azt. Így elhelyezem az időben, formában és térben, egy szűkebb valamit képzek ezáltal.

Bármi megtörténhet, meg annak az ellenkezője is, és bármikor.

Szeretttel ölellek és búcsúzok, sok szabadságot kívánok neked. Légy az, aki vagy.

Szép napot!

Namaste!